Iskolánkban kiemelt szerepet kap a kompetencia alapú oktatás és az ehhez illeszkedő mérés-értékelés. A végzős, ill. felsőbb évfolyamokon a kétszintű érettségi vizsga miatt már sok éve előtérbe kerülő feladattípusok, gyakorlatok a 9-10. évfolyam oktatásába is beépültek. A 2010-es kompetenciamérés eredményei igazolják a fenti törekvéseket:
- az országos szakközépiskolai átlagot mindkét területen felülteljesítették tanulóink
- gimnáziumi szintű, ill. azon felüli eredményeink vannak

*2010-ben új mérési számokat határoztak meg.
A fővárosi szakközépiskolák között a legfelső rétegben helyezkedünk el. A diákok alapképességeit tekintve, a szakmai profil és az általános iskolai eredmények alapján matematikából eleve jobb képességű tanulók jelentkeznek hozzánk, míg magyarból az átlagnál jobb, de nem kiemelkedő tanulók.
Feladatunk, hogy a matematikai készségeket tovább emeljük, további mérhető fejlődést mutassanak diákjaink a magas teljesítmény mellett is. Az iskolai összevetésben meg kívánjuk tartani az országos szinten kiemelkedő helyünket, amelyet mutatnak az alábbi számadatok: a hasonló intézmények közül matematikából 459 ért el tőlünk gyengébb eredményt, 30 hasonlót, 10 jobbat. Szövegértésből: 393 intézmény rosszabbat, 74 hasonlót, 32 jobbat.
matematika 2010

szövegértés 2010

A tantárgyi mérések tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy diákjaink biztos tudással rendelkeznek az érettségi és a szakmai tárgyak tekintetében.
|