Térképhasználati verseny |
A tanév során iskolánkban történelmi térképhasználati versenyt rendeztünk. A két fordulós verseny nagy érdeklődés mellett zajlott. A verseny alapötletét az adta, hogy egyrészt fontosnak tartottuk erősíteni a diákokban az evidenciát, miszerint a történelmi események meghatározott térben és időben zajlottak, másrészt rá kívántuk irányítani a figyelmet arra, hogy a történelmi atlasz az közép és emelt szintű érettségi vizsgán is használható praktikus segédeszköz, melyből nagyon sok információt kinyerhetünk, ehhez azonban alaposan ismerni kell a tartalmát.
A verseny két fordulós volt. A tematika az ókortól napjainkig terjedt. A feladatsorok összeállításánál fontos szempont volt, hogy a felsőbb évfolyamos diákok, szélesebb körű tárgyi ismereteik miatt se élvezzenek előnyt a fiatalabbakkal szemben. Kerültük tehát az ok okozati összefüggéseket boncolgató és a hagyományosabb, kontúrtérképes feladatokat. Helyet kapott viszont sok fantáziadúsabb, dinamikus szemléletet kívánó feladat, így távolságbecslés, gazdasági változások és eseménysorok nyomon követése, szinkronszemléletet fejlesztő feladatok és várostérképek áttekintése.
Miután a 24 pontos feleletválasztós teszten iskolánk minden diákja megmérettette magát, a legjobb 30 tanuló jutott a második, döntő fordulóba. Az itt legjobban teljesítő első hat tanuló oklevelet kapott, a legjobb négy diákot pedig a Stiefel Eurocart Kft. és a gemklub.hu felajánlásainak köszönhetően tárgyi ajándékokkal is tudtuk jutalmazni. Az előbbi részéről versenyzőink egy 15 cm-es politikai földgömbbel, Magyarország közigazgatási térképével és Néprajzi tájak c. térképpel gazdagodtak, az utóbbi támogatónk jóvoltából pedig legjobb diákunk a Miért éppen Upsala? elnevezésű földrajzi témájú műveltségi társasjáték birtokosa lett.
A legjobbjaink: 1. Ódor Gábor, 2. Gulyás Zoltán, 3. Szilvási Patrik, 4. Sárkány Bátor, 5. Berki Gábor, 6. Nagy Gergő.
|