Az alábbi felvételi jegyzék tartalmazza a felvételi eljárás során elért eredményeket.

A listán minden jelentkező szerepel, aki az adott tanulmányi területre jelentkezett. Akik az eljárás bármely szakaszát nem teljesítették, az adott részpontot nem szerezték meg, végpontszámuk is nullázódik.

 

Felvételi eljárásunk alapján pontegyenlőség esetén az alábbi rendezési elv érvényesül:

  1. matematika általános iskolai hozott pontok
  2. matematika írásbeli felvételi eredménye
  3. magyar nyelv és irodalom általános iskolai hozott pontok
  4. magyar nyelv írásbeli felvételi eredménye
  5. informatika (digitális kultúra) általános iskolai hozott pontok

Mindannyian csak egy intézmény egy tanulmányi területére nyerhetnek felvételt. Ha valaki előtt áll egy olyan jelentkező, aki másik iskolába felvételt nyert, akkor az illető egy helyet előre lép a rangsorban.

Célszerű tehát a jelentkezőnek preferencia sorrendben tartani a tanulmányi területek listáját, és az első helyre azt az iskolát és tanulmányi területet jelölni, ahová a leginkább szeretne menni, függetlenül a tanulmányi terület rangsorában elfoglalt helyezésétől.

A tanulmányi területek listáját csak akkor érdemes módosítani, ha a jelentkezési lap beadása óta megváltozott a jelentkező elképzelése arról, hogy melyik iskola és tanulmányi terület lenne számára a legmegfelelőbb.

A sorrend módosítására 2024. április 8. és 10. között lesz lehetőség.

Mindenkinek kívánjuk, hogy bejusson álmai iskolájába!

Kérdés esetén keressenek bizalommal
Kaufmann Péter
igazgatóhelyettes
kaufmann [pont] peter [kukac] njszg [pont] hu
06-70-502-1255

A hozott és írásbeli felvételin szerzett pontok alapján a felvételre jelentkezők az alábbiak szerint kerültek besorolásra:

Felvételre nem javasoltak

 

A 2024.03.12.-i szóbeli felvételire meghívást kaptak (információk a szóbelihez)

 

Szóbeli felvételi alól mentesítést kaptak (megajánlott szóbeli max. pont)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------
A magas jelentkezői létszám miatt az alábbi listában szereplő tanulók számára a szóbeli elbeszélgetés napja: 2024.03.18.
Szóbeli elbeszélgetésre meghívást kaptak (megajánlott szóbeli max. pont)

Szóbeli felvételi tájékoztató

 

A szóbeli felvételi időpontja: 2024.03.12. 

Szerezhető maximális pontszám: 45 pont 

 

Az iskolánkba jelentkezők a hozott és az írásbelin szerzett pontok összessége alapján:

- mentességet* kaphatnak szóbeli felvételi alól, 

- meghívást kaphatnak a szóbeli felvételire, 

- nem kapnak meghívást szóbeli felvételire, ha összpontszámuk a szóbelivel szerezhető maximális ponttal sem lenne elég a bekerüléshez.

(Az egyes kategóriák az összes eredmény függvényében kerülnek meghatározásra.)

*A szakértői papírral rendelkező, szóbeli mentességet kapott tanulókat egy elbeszélgetésre várjuk majd,
amely során az iskolai fejlesztő csoportunk tagjai ismerkednek meg velük a fejlesztési igények felmérése érdekében a közös együttműködés reményében.

 

A szóbeli felvételire meghívott jelentkezők beosztásának várható  időpontja: 2024.03.04. (időpontütközés esetén lesz lehetőség egyeztetésre)

A beosztás az elkészültét követően itt, a weboldalon megtekinthető lesz oktatási azonosítóval.

 

A szóbeli felvételi témái:

- általános beszélgetés, ismerkedés (érdeklődési kör, informatikai affinitás, hobbik stb.),

- az általános iskolai digitális kultúra tantárgy ismereteinek alkalmazása,

- logikai képesség, algoritmikus gondolkodás feltérképezése játékos feladatokkal,

- alapvető számítási készségek  gyakorlati alkalmazása,

- kreatív problémamegoldás szituációs feladattal.

 

Szeretnénk a szóbelin minél jobban megismerni, ezért kérjük, hozd magaddal az alábbiakat::

- oklevelek, díjak, elismerések,

- KRÉTA bizonyítványok, félévi értesítő,

- KRÉTA feljegyzések kivonat (KRÉTA->Információk->Feljegyzések),

- szakértői, nevelési tanácsadói papírral rendelkezők esetében a dokumentum másolata,

- bármely olyan tárgyat, dokumentumot, amely a jelentkezőre jellemző és melyet fontosnak tart megosztani a felvételi bizottsággal. 

 

Szóbeli felvételi kapcsolattartó:

Kaufmann Péter

igazgatóhelyettes

kaufmann [pont] peter [kukac] njszg [pont] hu

06-70-502-1255

 

 


Tájékoztatás a "TRAMBULIN” Ösztöndíjpályázat meghirdetéséről 2024

Emberi Erőforrások Bizottsága 17/2024.(II.27.) EEB határozatával úgy döntött, hogy jóváhagyja a 2024/2025-ös pályázati időszakra vonatkozó, a „TRAMBULIN" Ösztöndíjpályázaton való részvétel feltételeit rögzítő Pályázati felhívást és mellékleteit, valamint annak közzétételét az Ösztöndíjprogramban közreműködő köznevelési és szakképző intézményekben.

Trambulin ösztöndíjpályázat felhívás
Trambulin ösztöndíjpályázat adatkezelés

Tisztelt Kollégák, Szülők, Támogatóink!

 

A Tiszta Szívvel Alapítvány a 2017. évi 1% adófelajánlásokból 1.065.141 Ft-ot kapott.

A kapott összeget 2018-ban az Alapítvány céljainak megfelelően az alábbiakra fordítottuk:

  •  Tanévkezdési és rendkívüli szociális támogatás kifizetése: 135 000 Ft
  •  Tanulmányi ösztöndíj kifizetése: 210 000 Ft
  • Iskolai szalagavatóbál jelmezkölcsönzési támogatás: 257 000 Ft
  •  Iskolai szalagavatóbál terembérlés és jogdíjak: 193 000 Ft
  •  Diákprogramok költsége (gólyatábor, Neumann nap ): 150 000 Ft
  •  tanulmányi (fejlesztő) eszköz támogatás: 75.000 Ft
  •  Működési költség: 46.000 Ft

 

Ezúton köszönjük támogatásukat, amire a jövőben is számítunk!

Menyhárt Erika, Kovácsné Murányi Katalin kuratóriumi tagok 

Zsoka
 
 
 
 
 
Kedves Kollégák, jelenlegi és volt diákjaink, partnereink!
 
Szomorúan tudatjuk, hogy iskolánk alapító tanára, több természettudományos tankönyv írója,
Zobory Erzsébet tanárnő 83 éves korában elhunyt.
Nyugodj békében, Zsóka!
Emlékedet szívünkben őrizzük!


Joomlaportal Facebook Box


Köszöntjük weblapunkon

* * * * * * * * * * * * * *

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
<<  Március 2024  >>
 H  K  Sz  Cs  P  Sz  V 
      1  2  3
  4  5  6  7  8  910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Dokumentumok

Galéria

Képek